Ruth Schmidt

"Művészeti gyakorlatom során arra törekszem, hogy túllépjek a látható világ puszta utánzásán, az élet láthatatlan aspektusaiban rejlő összetett érzelmek és gondolatok közvetítése a célom. Munkáim olyan egyetemes témákat ragadnak meg, mint a gyermeki hit, ragaszkodás, ember-ember között lévő érzések, Isten-ember közötti kapcsolat, elmúlás, reménység, szeretet, szerelem, fájdalom, humor, önkritika, társadalomkritika. A gyakran szürrealizmusba is átnyúló szimbolista darabjaimon keresztül arra törekszem, hogy "kimondjam a kimondhatatlant".

Festményeim személyes élményekből, érzésekből merítve belső világom bensőséges ábrázolásaként szolgálnak, mindegyik darab lelkem egy-egy töredékét képviseli. Henry Ward Beecher gondolata tökéletesen tükrözi művészetemet:

Minden művész saját lelkébe mártja ecsetét, és saját szívét viszi vászonra." Munkám során arra törekszem, hogy a nézőkkel mély szinten kapcsolódjak, saját érzelmi tájaik gazdagságának felfedezésére és értékelésére ösztönözve őket.

"Egy ideál töredékei" (120x80 cm. olaj, vászon) című festményemmel a férfiasság megosztott felfogását vizsgálom a kortárs társadalomban, reflektálva egy olyan kulturális változásra, amely megkérdőjelezi az erő, a rugalmasság és a vezetés hagyományos fogalmait. A "My Broken Renaissance" című kiállítás kontextusában ez a darab az idealizált férfi őstípus belső zűrzavarát és társadalmi hanyatlását mutatja be, érzékletesen ábrázolva mind a sebezhetőséget, mind az egykor dicsőített hősiesség maradványait.

A festmény központi szimbolikája Michelangelo ikonikus Dávid-szobrában gyökerezik, egy reneszánsz remekműben, amely az erőt, a fiatalos bátorságot és az isteni célt testesíti meg – egy ideálban, amely ma már töredékes a modern tudatban. A büszke, sztoikus Dávid helyett az ábrázolásom egy rózsaszín plüssmackót tart a kezében, és egy rózsaszín lepedőbe van dereka köré csavarva, olyan elemek, amelyek szándékosan ellentétben állnak a hagyományos ábrázolásával. Ezek a szimbólumok a jelenlegi kulturális narratíva kritikáját szolgálják. A plüssmackó és a rózsaszín anyagok a nőiességet, a lágyságot és a sebezhetőséget szimbolizálják – olyan tulajdonságokat, amelyeket történelmileg a férfiassággal összeegyeztethetetlennek tartottak, de egyre inkább az igazi emberi erő alapvető aspektusaiként ismernek el.

Ez a szembeállítás a mai fiatal férfiak belső konfliktusát kívánja tükrözni, akik ellenálló őseik öröksége és a modern élet összetett valósága között ragadtak. Míg a múlt generációi nehézségeket éltek át, ellenálló képességet, harci szellemet és felelősségtudatot fejlesztettek ki, a kortárs fiatalok gyakran küzdenek egzisztenciális kérdésekkel, amelyek a digitális elszakadásban, a kézzelfogható felelősség hiányában és a nemi szerepek dekonstrukciójában gyökereznek. A kép ezt a töredezettséget testesíti meg – egy epikus hős törékennyé válik, egy mitikus alak, aki megadja magát a sebezhetőségnek. Dávid testének sérült, repedezett felülete a megtört ideálok témáját hangsúlyozza, illusztrálva, hogyan rombolták le a férfiasság mitikus fogalmait a kulturális változások és a személyes kiábrándulás.