Dávid Ervin

A Firenze-teoréma
(2025)

A Firenze-teoréma három festményből és egy installációból álló projekt, amely a klasszikus eszmények - szépség, tudás, arány - mai sorsáról elmélkedik, miközben a jelen töredezett vizualitását és az ikonikus múltat próbálja párbeszédbe állítani egymással

"Spirit of Eden"
Egy diptichon, amelyben a reneszánsz és a popkultúra egymásra feszül, egymásra csúszik. Az információs zaj, a posztmodern fragmentáltság, a graffiti és a klasszikus pátosz feszültségében jelenik meg a kérdés: lehet-e ma még szent képet festeni?

"Venus, Beijing"
Botticelli kagylója itt nem a szépség születésének terepe, hanem egy emelvény a kollektív emlékezet vakfoltjában. Az ellenállás néma magányos figurája új mitológiát ír. Csendből, hiányból és a torzított időből.

"Agnus Technica"
Egy ikon, ahol a klasszikus portré festékmasszává morzsolódik. A hiteles ábrázolás válsága, az arc, mint identitásunk hordozója eltűnik, elmállik, helyét átveszi a nyers matéria, az elmosódott forma. A festék a gesztus, a gesztus a kétség.

"Project 504"
Egy installáció, egy nyomozás, egy elméleti rekonstrukció. Michelangelo Dávidjának feje, a szépség, bátorság és férfierő szimbóluma, válik a megfigyelés központi tárgyává. A megannyi összefüggő és összefüggést kereső részletből próbálunk következtetni az egészre, akár egy mesterséges intelligencia vezérelte program, mely egyetlen adatfoszlányból próbálja megalkotni az ember valóságos képét.

Ez a négy mű nem nosztalgiázik és nem ítélkezik. Vizsgál. A reneszánsz szellemisége nem kiállítási tárgyként jelenik meg elsősorban, hanem kérdésként:
mivé lettek emberi eszményeink, miként tudjuk újraírni történelmünket a digitális romokon járva?